fbpx

Tudtad, hogy a levendula illóolajat már 2500 évvel ezelőtt is előszeretettel használták?

Sokoldalúságának köszönhetően az egyik leggyakrabban használt illóolaj a világon! A legkorábbi feljegyzéseket az ősi Egyiptomban találták, ahol többek között a mumifikálásnál alkalmazták.  Később a világ több táján is elterjedt használata, a perzsák, görögök és rómaiak a fürdővízhez adagolták, mert hitték, hogy a levendula segít az elmét és a testet is megtisztítani. Innen eredhet maga a levendula szó is, mely a latin „lavare” = mosni szóból származik.

A levendula az egyik legsokoldalúbban, legváltozatosabban használható gyógy-, fűszer- és dísznövény, mely Magyarországon is könnyen megterem. Bár a világban majd 40 faja ismert, a legelterjedtebb és legértékesebb Tihanyban és Dörgicsén (bio) is termesztett francia, vagy más néven orvosi levendula (Lavandula angustifolia). Sokáig, akár 40-50 évig is elél, és kiváló mézelő növény is.

Levendula mező

 

Hogyan készul a levendula illóolaj?

Az illóolaj előállításához a növény virágját és szárát használják föl, 1 kiló olajhoz nagyságrendileg 120 kiló levendula szükséges belőle. Az illóolajat vízgőz desztillációval nyerik ki, a lecsapódó vizet hívjuk virágvíznek, esetünkben levendulavíznek, mely tartalmazza a növény vízoldékony hatóanyagait egy kis illóolaj maradékkal együtt. A Levendulaolaj azon kevés illóolajok egyike, ami közvetlenül bőrre is alkalmazható.

Mire használható a levendula?

A lista majdnem végtelen, de íme a teljesség igénye nélkül egy szubjektív ízelítő, mi miért szeretjük:

Levendula a konyhában:

  • Levendula Üdítő: A levendula virágját forrázzuk le cukorsziruppal és hagyjuk állni egy órát. Ezután szűrjük le és ízlés szerinti frissen csavart citromlével kortyoljuk el egy árnyas fa alatt…
  • Eperlekvár levendulával: Az eperlekvár önmagában is nagy kedvenc, de a levendula íze teljesen megbolondítja. A levendula virágát a főzés utolsó percére tegyük a lekvárhoz és 2-3 hónapon belül fogyasszuk is el.
  • Levendulakeksz: Sok levendulás receptet találni az interneten, a leghíresebb talán a Provance-i fűszersó, de nekem a levendula ízvilága kekszként érvényesül a legjobban. A virágot vagy az illóolajat is felhasználhatjuk ízlés szerint, ez utóbbinál érdemes ehető tisztaságú Levendula illóolajat választani!

Levendula a szépségápolásban:

  1. Kiváló bőrnyugtató és regeneráló! Enyhe ekcémára, pattanásokra, bőrszárazságra, napégésre, sőt borotválkozás okozta bőrirritációra is remek választás a levendulaolaj, a mi kedvencünk a Levendulás Bőrvédő krém.
  2. Segít az esti ellazulásban és a pihentető alvásban, elég pár csepp a csuklóra, ágynemű sarkára vagy a talpunkra. De ha igazán kényeztetni szeretnéd magadat próbáld ki a Levendulás testvajat, ami az illaton túl a bőrödet is simogatóan pihepuhává és hosszan hidratálttá varázsolja.
  3. Kevés jobb dolog van egy fárasztó nap után, mint egy levendulás ellazító fürdő. Ehhez használhatunk Levendulás fürdősót vagy pár csepp levendulaolajat. Az illóolajat mindenképpen érdemes emulgeálni, vagyis kis tejbe vagy mézbe keverni, hiszen vízben az illóolaj nem oldódik.
  4. Nyáron remek választás a Levendula virágvíz, amelyből már 1-2 fújásnyi is felüdít, hidratál és tonizál.
  5. A levendula gombaölő, baktériumölő hatású, ezért a természetes dezodorok kedvelt alapanyaga! Próbáld ki az aluminiumsóktól mentes Levendula dezodort, mely hosszantartó védelmet nyújt és kellemes illata egész nap elkísér.
  6. A szúnyogok nem szeretik erőteljes illatát, így elég pár csepp is a természetes védelemhez. Ha már megtörtént a baj a szúnyogcsípésre kenve is kiváló, gyorsítja a sebgyógyulást, enyhíti a viszketést.

    Dörgicse, Levendula major

    Dörgicse, Levendula major

  7. Aki még nem járt végtelenbe vesző, virágzó levendulamezőn annak idén mindenképpen ajánljuk ezt a programot. Június-július táján érdemes ellátogatni a dörgicsei bio Levendula Majorba és megpihenni a lila virágtenger illatában és látványában. Utána egy csobbanás a Balatonban – kevés tökéletesebb program akad nyáron.

Te is imádod a levendulát? Válaszd ki kedvenc levendulás termékeidet a webshopban.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Friss hírek, bőrápolási tanácsok és egy első vásárlásra érvényes 1000 Ft-os kupon

Szólj, ha segíthetünk

További tanácsra van szükséged a választáshoz? Kérdeznél termékeink alkalmazásáról?

Keresd bizalommal ügyfélszolgálatunkat, vagy kozmetikusunkat.

Ajándék 1000Ft-os kupon!

Iratkozz fel hírlevelünkre friss hírekért és kedvezményes ajándékokért!

A feliratkozás megerősítéséhez szükséges e-mailt elküldtük. A megerősítést követően ajándékba küldjön az 1000Ft-os kuponod! Köszönjük a bizalmat!